A Zahir

"És mindannyian katedrálisok vagyunk. Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább lépünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos."

"Azért írok, mert amikor kamasz voltam, nem tudtam jól futballozni, nem volt autóm, nem volt sok pénzem, és nem voltak dagadó izmaim."

"Köszönöm, hogy találkoztam Mikhaillal, az epilepsziással, aki hangokat vél hallani. Azért kerestem fel, hogy megtaláljam a feleségemet, és végül valami mást találtam: megláttam, hogy már csak sápadt tükörképe vagyok önmagamnak. Esther még mindig fontos? Azt hiszem igen, az ő szerelme változtatta meg az életemet annak idején, és most is az ő szerelme változtat meg. (...) Elfelejtettem, hogy a Szent Jakab-zarándoklatot újra meg újra végig kell csinálni, el kell dobni a felesleges csomagokat, és csak azt kell megtartani, amire a mindennapi életben szükség van. Hagyni, hogy a szeretet energiája szabadon áramoljon, kívülről befelé, belülről kifelé. (...) Nem cipelem a hírnév súlyát, az elmesélt történetek súlyát, a követendő forgatókönyvek súlyát - átlátszó vagyok, hagyom, hogy a nap sugarai átvilágítsák a testem és beragyogják a lelkem. Észreveszem, hogy még sok sötét zug van bennem, de lassan ezek is kitisztulnak, némi állhatatosság és bátorság segítségével."

"Akkor, ha már mindent százszor elmeséltem, ha a helyek, ahol jártam, a pillanatok, amiket átéltem, a lépések, amiket miatta és érte tettem, távoli emlékekké válnak, akkor nem marad más, csak a színtiszta szerelem. Nem fogom többé úgy érezni, hogy "tartozom" valamivel, nem fogom azt gondolni, hogy azért van rá szükségem, mert csak ő ért meg, mert őt már megszoktam, mert ő már ismeri a hibáimat, az erényeimet, a szokásaimat, hogy elalvás előtt pirítóst eszem, (...) hogy minden reggel megteszem a kötelező sétámat, hogy rengeteg könyvem van az íjászatról, hogy órákat töltök a számítógép képernyője előtt (...) Ha mindennek vége lesz, nem marad más, csak a szerelem, amely megmozgatja az eget, a csillagokat, az embereket, a virágokat, a bogarakat és mindenkit rávesz arra, hogy járjon a jégen, és egyszerre tölt el örömmel és félelemmel, de ami a lényeg: mindennek értelmet ad."

 "-  Mit tud maga a szegénységről? -  (...)  egyenesen a szemembe néz. - Maga szerint az a szegény, akinek nincs pénze? Maga szerint nyomorultak vagyunk, mert alamizsnát kérünk a gazdag íróktól, a pároktól, akik bűntudatot éreznek, a turistáktól, akik Párizst piszkos városnak tartják és az idealista fiataloktól, akik azt hiszik, hogy megválthatják a világot? Maga a szegény, mert nem ura az idejének, nem csinálhatja azt, amit akar, olyan szabályokat kell betartania, amelyeket nem maga talált ki és amelyeket nem ért."