Barázda

Barázdált, szép arca

Álmot alvó lelke  

Hószín hosszúhaja

Megtört apró teste.

Fényes gombszeméből

Sugárzik az élet

Ahogy álmatagon

A múltjába réved:  

Sötét hosszúhaját  

Csillámporral szórta

Fülében dörömbölt

visszhangzott a nóta…

Most már egymagában

Félelme már semmi.

Jobb lesz menni… érzi,

Mint egyedül lenni.